Nagy Sándor neve manapság is fényesen cseng a történelem kedvelők körében, és a valaha volt legjobb hadvezérek között tartják számon. Az apró ókori Makedónia királyságából kiindulva, képes volt meghódítani a hatalmas Perzsa Birodalmat, amellyel örökre beírta magát a históriás könyvekbe. De mégis, hogy volt képes egy ekkora súlyú tettet végrehajtani? A válasz természetesen sokkal összetettebb, mint elsőre gondolnánk. Hogy megértsük, hogyan alakulhatott ki Nagy Sándor fejlett szervezetű hadserege, sokkal korábbra kell visszatekintenünk a történelem idősíkján.
A hellenisztikus Makedónia az ókori görög városállamok északi szomszédságában terült el. Egységes Görögország nem létezett, az önálló városállamok gyakran szövetségekbe tömörültek, és egymással háborúzva próbálták befolyási területüket megnövelni. A görögség egyedül a perzsa támadások visszaverésére vonult közös zászló alá i. e. 490-479 között. A győzelem kivívásában oroszlánrészt vállaló Athén lett a legjelentősebb városállam, amely az i. e. 431-404 között vívott Peloponnészoszi háborút elveszítve kénytelen volt átadni vezető szerepét ellenfelének, Spártának. Spárta fölényét Thébai törte le i. e. 4 század első harmadában, amikor utóbbi város legjobb hadvezére, Epameinóndasz vereségek sorozatát mérte rájuk. A mindent legyőző makedón hadsereg története itt kezdődik, mivel Thébai felemelkedésekor pont e városban tartózkodott és nevelkedett II. Fülöp, későbbi makedón király, Nagy Sándor apja.
II. Fülöp még fiatalon, egy szerződéskötés biztosítékaként túszként (gyakori szokás volt, hogy a szerződést kötő felek magas rangú túszokat cseréltek, hogy így biztosítsák a szerződés tartalmának betartását) került Thébaiba, ahol alaposan elsajátította a görög harcmodor minden csínját-bínját. A görög taktikai rendszer akkor már évszázadok óta a hopliták falanxba szervezésén alapult. A hopliták nehéz páncélokat és pajzsot hordtak, és fegyverként lándzsát használtak. Felszerelésük súlya miatt csak lassan tudtak menetelni, innen is kapták a nehéz gyalogság nevet.
Alapvető taktikai alakzatuk a falanx volt, ahol a hopliták vállt vállnak vetve, összezsúfolódva harcoltak. Az aktív harcban csak a falanx első sora vett részt, a második sor volt a közvetlen tartalék, míg a hátsó sorok többnyire csak a harci morál fenntartásával vettek részt az ütközetekben. Habár a görögök tisztában voltak a távolsági fegyverekkel harcoló könnyű gyalogság (íjászok, gerelyhajítók és parittyások, akik nem hordtak páncélt a gyorsabb mozgás érdekében) és lovasság taktikai és stratégiai értékével, szavazatukat mégis a tömeges nehéz gyalogság bevetése mellett tették le. Erre a magyarázatot országuk domborzata adja, mivel a hegyekkel borított Görögországban kevés sík terület volt, amely nagyban hátráltatta a csatározó könnyű gyalogság és lovasság hatékonyságát. Így a görög városállamok majdnem mindegyike csak a nehéz gyalogsági fegyvernemet alkalmazta hadseregében, míg a könnyű gyalogság és lovasság megmaradt kiegészítő szerepben.
II. Fülöp sokadik gyerek volt a királyi családban, de bátyjai halála után i. e. 356-ban mégis rászállt a korona. Hamar hozzálátott hadseregreformjai végrehajtásához, amelyhez a görög taktikai rendszert, és a görög – perzsa háborúk tapasztalatait vette alapul, és célja az volt, hogy hadserege a görög és perzsa harcmodort is felül tudja múlni. A makedón falanxot továbbfejlesztette az által, hogy különböző méretű, de általánosságban hosszabb lándzsákkal szerelte fel hoplitáit, mint tették korábban a görögök.
Így a makedón falanxnak az első négy sora is képes volt részt venni az aktív harcban, jelentősen megnövelve annak támadó és védekező potenciálját is. Mivel a hátsó sorokat egyáltalán nem érte el az ellenség, idővel a hátsó sorokban harcoló hoplitákat kevesebb páncélba öltöztették, jelentősen lecsökkentve egy falanx előállítási költségét. Mivel a falanx irányítása rendkívül bonyolult volt, II. Fülöp és Nagy Sándor igyekezett hoplitáit minél kisebb egységekbe szervezni, amely általában 8 ember szélességű sorból állt, amelyet 16 oszlop mélységbe osztottak.
A falanx lassúsága és a manőverezhetőség hiánya miatt Nagy Sándor és apja egy újabb típusú nehéz gyalogságot honosított meg a makedón hadseregben, akiket hypaspist-nak vagy „pajzs-hordozónak” neveztek. Ezen egységeket kevesebb és könnyebb páncélokkal szerelték fel, amely által sokkal gyorsabban mozoghattak a csatatereken. A hypaspist-ek számára nem volt fontos az alakzatuk megtartása, mint a falanxban harcoló hopliták számára, így rendkívül alkalmasak voltak átkaroló és bekerítő hadmozdulatok végrehajtására. A hypaspist-ek jelentősen hozzájárultak az i. e. 333-ban vívott Isszoszi ütközetben a győzelem kiharcolásához, ahol Nagy Sándor, miután a Társak élén szétverte a perzsa sereg bal szárnyát, a „pajzs-hordozókat” is fel tudta használni a perzsa középső seregrész bekerítésére és hátbatámadására.
II. Fülöp perzsa mintára nagyobb jelentőséget adott a makedón könnyű gyalogság és lovasság számára is, amelyek ütközetek előtt előretörhettek csatározni, és megpróbálhattak rendezetlenséget előidézni az ellenséges sorokban. A legnagyobb újítása azonban a nehéz lovassági fegyvernem létrehozása volt. Korábban a görögök és perzsák is kizárólag távolsági fegyverekkel, azaz íjakkal vagy gerelyekkel harcoló lovasságot alkalmaztak, de a makedónok közelharcra specializálódott lovasságot képeztek ki. Fontos megemlíteni, hogy a lóháton harcoló katonák a korai középkorig, a kengyel feltalálásáig hátrányban voltak a gyalogsággal való harc során. Kengyel hiányában a lovas csak térdei összeszorításával tudta fenntartani magát lován, és ekkor még a harcolásról nem is beszéltünk. Így ha lovasíjászok gyalogos íjászokkal, vagy ha nehéz lovasság nehéz gyalogsággal kerültek szembe, a saját lábukon, biztos talajon álló katonák mindig előnnyel vehették fel a harcot a lovasokkal. A problémát megelőzendő, a makedón nehéz lovasság rengeteget gyakorlatozott és nehéz páncélokba öltöztették őket. Fegyverük egy nagyjából 2,75 méter hosszú és 1,8 kilogramm súlyú hosszú dárda volt, amit döféskor az utolsó pillanatban elengedtek, így az ellenerő hatása nem lökte le őket lovukról. A nehéz lovasság kiképzésekor arra is figyeltek, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben a lovasok a véletlenszerű harc helyett parancsokat és manővereket hajtsanak végre a csatatéren. Hozzájuk hasonló fegyelmezett, közelharcra képzett lovasság korábban még nem létezett. A kis létszámú, elit makedón nehéz lovasság, akiket a Király Társainak is neveztek, közelharc esetén a szemben álló könnyű gyalogságot és lovasságot is le kellett, hogy győzzék, egyedül a falanxba szervezett hopliták lehettek képesek visszaverni rohamukat.
Így II. Fülöp egy komplex, az összes alap fegyvernem (könnyű és nehéz gyalogság, könnyű és nehéz lovasság) összehangolt hadműveleteire épülő sereget épített fel, amely az első ilyen volt a világon. Egyik fegyvernem sem volt félretaszítva kiegészítő szerepre, hanem fontos feladatokkal voltak megbízva, bár a döntő csapás bevitele az elit nehéz lovasság feladata volt. Kijelenthető, hogy a makedón taktikai rendszer a görög és perzsa rendszerekre épült, de a nehéz lovassági fegyvernem bevezetésének és alkalmazásának köszönhetően teljes dominanciával szállhatott szembe a fenti államokkal.
II. Fülöp felújított hadseregét először az illír törzsszövetségek ellen vezette, akiket könnyedén legyőzött, majd a görög városállamok seregeivel is összecsapott. I. e. 338-ban a Khairóneiai csata során a makedónok egyetlen rohammal szétzúzták Thébai és Athén egyesült seregét. A döntő csapást a fia, Nagy Sándor által személyesen vezetett Király Társai vitték be, akik teljesen megsemmisítették az elit, alig 300 fős, legyőzhetetlennek tartott thébai Szent Sereget, majd a Thébai és Athén serege között kialakuló résen keresztüllovagolva hátba támadták utóbbiakat, és megnyerték a csatát II. Fülöp számára.
Habár a legyőzhetetlen makedón hadsereg és taktikai rendszer II. Fülöp ötletei alapján épült fel, annak legszebb napjai alkotójának i. e. 336-os meggyilkolása után jöttek el, amikor is Sándor fia, kiérdemelve a Nagy jelzőt, átvezette azt Ázsiába és meghódította a hatalmas Perzsa Birodalmat. A perzsák, okulva a nagyjából 150 évvel korábbi, görögöktől elszenvedett vereségükből, hiába vezették be hadseregükben a nehéz gyalogsági fegyvernem alkalmazását görög zsoldos hopliták által, képtelenek voltak feltartóztatni a Nagy Sándor zsenialitásával vezényelt komplex makedón hadakat. A világraszóló makedón győzelem királyának, és domináns taktikai rendszerének volt köszönhető, de hozzájárult a perzsa uralkodó irányába való politikai támogatás hiánya is.
Felhasznált irodalom:
- Archer Jones: The Art of War in the Western World (University of Illinois Press, 2000.)
- II. Fülöp wikipédia oldala
- Khairóneai csata wikipédia oldala
