Az egy héttel korábbi bejegyzésemben (link itt) bemutattam az utolsó Árpád-házi királyok alatt megjelenő oligarchákat és viszonyukat az uralkodóval, és elérkeztünk magához az öröklődési harchoz, amely kisebb nagyobb intenzitással közel 10 éven át tartott. Folytatás lentebb.

Az oligarchák uralma alá tartozó területek

III. András haláláról értesülve Caroberto az Anjou-párti főurak és az esztergomi érsek, Bicskei Gergely biztatására zászlót bontott, és az országon akadálytalanul átvonulva érkezett meg Esztergomba. Itt az érsek sietősen Magyarország királyává koronázta az ifjú Anjou herceget, de ezzel negatív visszhangot keltett országszerte. A koronázás során több formális hibát vétettek, mivel a magyarországi főurak és rendek döntő része nem volt jelen, de a legnagyobb problémát a Szent Korona hiánya jelentette, amely helyett Bicskei egy alakalmi koronát helyezett Caroberto fejére. Az ellen párti főurak felháborodását tovább növelte az Anjou párt irányába tanúsított leplezetlen pápai támogatás, és az érintett oligarchák tartottak hatalmuk egyház által támogatott megnyirbálásától. Így a magyar főurak többsége egy másik, női ágon Árpád-házi vérrokon után nézett, akit a cseh király, II. Vencel személyében meg is találtak.

II. Vencel (1271 - 1305) cseh király

Vencel anyai nagyanyja révén IV. Béla dédunokája volt, de ő a Prágába érkező magyar küldöttség ajánlatát idős korára hivatkozva elutasította. Végül a főurak 1301 nyarán a cseh király hasonló nevű fiával tértek haza Magyarországra. Az országba érve Vencelt sem fogadta semmiféle ellenállás, és Székesfehérvárra érkezve a kalocsai érsek Szent István koronájával magyar királlyá koronázta.

III. Vencel (1289 - 1306, magyar királyként László) cseh király

A pápa és Károly Róbert pártja rögtön kikezdte Vencel koronázásának érvényességét, mivel a koronázás kizárólag az esztergomi érsek hatáskörébe tartozott volna Az újdonsült uralkodó a népszerű László nevet vette fel, hogy a magyarok kedvében járjon. Az oligarchák többsége jelen volt a koronázáson, és később Kőszegi Iván Vencel nevében megtámadta az ellenkirály uralma alatt álló Esztergomot, ahonnan Károly Róbert és Bicskei Gergely is menekülni kényszerült. Az Anjou-párt kénytelen volt visszavonulni horvátországi kiindulási területére, és helyzetük reménytelennek látszott a Vencel-párt hadi erejével szemben. Viszont Bonifác pápa továbbra is igyekezett egyengetni támogatottja útját, ezért Nicolaus Bocasinus személyében legátust küldött az országba, hogy a magyar egyházi személyeket Károly Róbert ügye mellé állítsa. A helyzetet tovább bonyolította, hogy Bicskei tanácsára az Anjou herceg egy gyors támadással megkísérelte az ország központja, Buda elfoglalását, de a város polgársága ellenállt, és Kőszegi Iván felmentő seregeinek közeledtére a támadók kénytelenek voltak visszavonulni. Bocasinus a pápa nevében kiátkozta Buda polgárait és egyházi személyeit, de bűnbocsánat kérése helyett a budaiak inkább maguk is kiátkozták az Anjoukkal tartó vallási személyeket, és magát VIII. Bonifác pápát is (az eset kiváló példaként szolgál a pápa hatalmi fölényének folyamatos csökkenéséről a világi hatalmasságokkal szemben).

VIII. Bonifác pápa (1235 - 1303)

A fenti események után a pápa ítélőszéke elé idéztette a két királyt, hogy majd ő hoz döntést az uralkodó személyéről. A két Vencel rögtön elutasította a pápa döntésjogát a kérdésben, mivel tisztába voltak vele, hogy őszentsége az Anjou párt ügyét támogatja. Károly Róbert trónigénye majdnem végzetes csapást szenvedett, amikor nem sokkal később a francia király fogságba ejtette a pápát, de Károly hatalmas szerencséjére a XI. Benedek néven megválasztott új pápa nem volt más, mint Nikolaus Bocasinus. Ezzel úgymond a „kártyajárás” megfordult, és az Anjou-párt került fölénybe ellenfelével szemben. Ehhez a fő okot Vencel / László rendkívül rövid idő alatt népszerűtlenné válása szolgáltatta, mivel az úgynevezett „uralkodása” alatt az ország ügyeinek intézése helyett csak tivornyázások szervezésével foglalatoskodott, és amivel még jobban kihúzta a gyufát: az őt behívó és támogató helyi főurak helyett a vele érkező csehek számára osztogatott tisztségeket és birtokokat. Elsőként Aba Amadé pártolt át Károly Róbert mellé, és példáját sorban követte a többi oligarcha is.

Vencel / László szerencséjére apja még időben értesült az erőviszonyok megváltozásáról, és ezért fia pozíciójának megerősítése érdekében hadserege élén Budára érkezett. Ott II. Vencel gyorsan átlátta a helyzetet, hogy fiát nagyjából senki sem akarja már a magyar trónon látni, és a Prágába való visszavonulás mellett döntöttek. Persze ha már ott voltak, igyekeztek minél nagyobb mértékben rabolni és hadizsákmányt gyűjteni maguknak, és a Szent Koronát is magukkal vitték. A cseheket a határ közelében rajtaütés érte, így a hadizsákmány nagy részét hátra kellett hagyniuk, de a becses királyi ékszert magukkal tudták vinni Prágába A hazaérkezés után nem sokkal később az „öreg” (33 éves volt) II. Vencel meghalt, és fia III. Vencel néven követte a csehek trónján. Károly Róbert a táborába átálló főurak katonai segítségének köszönhetően a következő évben hadjáratot tudott indítani Csehországba. A vállalkozásba elkísérte Csák Máté és Kopasz Borsa is, ellenben a Kőszegiek és Kán László, erdélyi vajda távol maradtak. A támadók lángba borították az ellenséges országot, és hatalmas pusztítást hagytak maguk után. A lehetőséget kihasználta Habsburg Albert német király, aki Károllyal szövetségre lépve szintúgy rátámadt a sarokba szorított III. Vencelre, aki hamarosan békét kért. 1305. augusztus 18-án Vencel elfogadta a győztesek feltételeit, amely során lemondott a magyar trónról, és még Árpád-házi Erzsébettel (III. András lányával) való jegyességét is kénytelen volt felbontani.

Az inváziós hadaknak azonban a Szent Koronát nem sikerült visszaszerezniük, mivel azt Vencel még a béke megkötése előtt elküldte rokonának, Wittelsbach Ottónak. A bajor herceg ereiben szintén Árpád vére folyt, mivel édesanyja révén IV. Béla unokája volt. Az Árpád-házi felmenőinek, de főként Szent István koronájának köszönhetően Bajor Ottó trónkövetelőként léphetett fel, és a Kőszegi család Kán Lászlóval együtt rögtön támogatásukról biztosították. Ottó habozás nélkül elindult kíséretével Magyarországra. Ekkor történt még osztrák területen az híres-hírhedt eset, hogy Ottó ideiglenesen elhagyta a Szent Koronát, amely majdnem egy teljes napnyi menetelés után tűnt csak fel neki. Habár Károly Róbert korán értesült az újabb trónkövetelő színre lépéséről, végül nem tett kísérletet Ottó megállítására. Bajor Ottó ellenállás nélkül érkezett meg Székesfehérvárra, ahol a veszprémi püspök 1305. december 6-án magyar királlyá koronázta.

Wittelsbach Ottó (1261 - 1312) magyar királyként ábrázolva

Az ő megkoronázása is kikezdhető volt, mivel ezúttal sem az esztergomi érsek végezte el a királlyá való felkenést. Őt azonban ez a legkevésbé sem izgatta, és ezt követően Budára vonult, ahol a német lakosok lelkes fogadtatásban részesítették. Viszont ekkor az események újabb váratlan fordulatot vettek.
III. Vencelt 1306 nyarán egy merénylő megölte, és a korábban Csehországba túszként magával hurcolt volt budai bíró fia hazatért. Régi híveivel összeesküvést szervezett, és sikerült magához ragadniuk a hatalmat a fővárosban. Bajor Ottó épp hogy csak el tudott menekülni az erdélyi vajdához, de a Szent Koronát magával tudta vinni, míg Buda csatlakozott Károly Róberthez. Közben az Erdélybe érkező Ottót a szászok hatalmas lelkesedéssel fogadták, de Kán László gyorsan átlátta a helyzetet, hogy vendégét a német lakosságon kívül senki sem támogatja. A vajda végül foglyul ejtette Bajor Ottót, és később gondoskodott „vendége” távozásáról az ország határain kívülre, de Szent István koronáját magánál tartotta. Ekkorra az az érdekes helyzet állt elő, hogy néhány éven belül Magyarországnak három királya is volt, de közülük egyedül csak a tényleges hatalommal is rendelkező Károly Róbert fejét nem érintette a Szent Korona. Habár távozása után Ottó többé már nem tette be a lábát Magyarország területére, továbbra is használta a magyar királyi címet, de 1312. szeptember 9-én bekövetkező halála megakadályozta egy esetleges későbbi ellenségeskedés kialakulását.

Kán László zsarolásra használta a Szent Koronát, és a saját vajdai hatáskörét próbálta a királlyal közel egyenrangúvá emelni. Az eredménytelen alkudozások közepette az újabb pápa (V. Kelemen) újabb legátust (Gentilis bíboros) küldött a Magyar Királyságba, hogy a koronát Károly Róbert számára megszerezze. Kán az erdélyi hegyek által kínált természetes, és a várai által kínált mesterséges védelem mögött biztonságban érezte magát, így a pápai akarattal is bátran szembeszállt. A bizonytalanság megszüntetésének érdekében 1309 nyarán Károly Róbertet újra megkoronázták, de ezúttal is csak egy erre a célra készíttetett koronával. Azonban a Szent Korona hiányában a Csák, Kőszegi és Aba családok sem vettek részt a ceremónián, ami nagy fejtörést okozott az Anjou-pártnak. Gentilis helyesen felmérte, hogy e kényes helyzetben a mérleg nyelvét Csák Máté jelenti, ezért titokban felvette vele a kapcsolatot, hogy véglegesen Károly táborába állítsa. Csák ekkor kivillantotta foga fehérjét, és ellenszolgáltatásként az udvari tárnokmester pozícióját, és az elmúlt években szerzett birtokai megtartását követelte. Amíg ezek a tárgyalások és alkudozások folytak, Kán László hatalmas hibát vétve hozzáadta a korábban Bajor Ottónak is elígért lányát II. Uros szerb királynak. Ezt követően Uros új felesége „hozományának” megszerzése érdekében hadseregével betört a Szerémségbe, hogy azt saját országához csatolja. Ezzel Kánnak sikerült a többi oligarchát maga ellen fordítania, akik hazaárulóként tekintettek rá. A pillanatnyi hangulatot kihasználva Károly Róbert hadakat gyűjtött az erdélyi vajda ellen, aki a támadás megindítása előtt inkább behódolt Károlynak, és hűsége jeléül elküldte neki a Szent Koronát. Az Anjou-herceg elérte célját, és 1310. augusztus 27-én végre, valahára Szent István koronájával tették hivatalossá a Magyarország királya címében. Ha azt hinnénk, hogy ekkor minden érintett és résztvevő nyugodtan felsóhajthatott, akkor nagyobbat nem is tévedhetnénk, mivel a koronázásról tüntetőleg pont a legjelentősebb oligarcha hiányzott: Csák Máté...

Károly Róbertnek még több mint egy évtizedre volt szüksége, hogy koronázása után az oligarchák hatalmát végleg megtörje, de ez már kívül esik a vizsgált interregnum témakörén.

Felhasznált irodalom:
- II. Vencel wikipédia oldala;
- Földi Pál: Liliom és kard;
- Cseh Vencel wikipédia oldala;
- Károly Róbert wikipédia oldala;
- Bajor Ottó wikipédia oldala;